A World of Warcraft gazdasága

A World of Warcraftnak, hasonlóan a való világhoz, elég bonyolult, többrétű gazdasága van. A hálózatnak számos összetevője van, ilyenek az előállított termékek, a szolgáltatások, a nyersanyagok, ilyen a küldetések végrehajtásakor kapott díj, vagy az NPC-k és mobok zsákmánya.

 

Karakterünkkel több lehetőségünk van a pénzszerzésre, ez a „darálás”, a különböző foglalkozások művelése (részletesebben a későbbiekben) és a napi küldetések elvégzése. A darálás talán a legunalmasabb módja pénztárcánk duzzasztásának. Lényege, hogy karakterünkkel ugyanazt az NPC-t vagy mobot öljük meg többször (jó sokszor), így jutva pénzhez. Megtanult foglalkozásunk végtermékével is szép kis összegekhez juthatunk, ha a megfelelő helyen és időben próbáljuk eladni azt. Azaz a lényeg a jó üzleti érzék. A napi küldetések az alapjátékban nem voltak benne, csak az első kiegészítővel jelentek meg. A hagyományos küldetésekkel összehasonlítva az a különbség közöttük, hogy itt naponta kapunk a megbízónktól küldetést, ráadásul nagyrészt ugyanazt. Jelentős összeget azonban egy-egy napi küldetés elvégzésével nem szerezhetünk, azonban egy zónán belül több megbízótól is kaphatunk feladatot. Ha ezek a megbízások még nagyjából egy területre is szólnak, akkor van lehetőségünk gyorsan nagyobb summát összeszedni.


A WoW-ban Aukciós Ház (AH) is van, az ez adta lehetőségek kihasználásával szintén pénzhez juthatunk. Csak röviden „AH-zás”-nak nevezik az efféle kereskedést. Ez a pénzszerzési lehetőség kísértetiesen hasonlít a való világbeli árutőzsdére. Itt tárgyainkat tudjuk eladásra kínálni. Azok a játékosok, akik a tárgyak megszerzésének egyszerűbb módját választják – azaz a megvételüket – borsos árat fognak fizetni értük. AH-k a fővárosokban találhatóak, ide betérve adhatunk el, vagy vásárolhatunk felszerelést. A szolgáltatás természetesen nem ingyenes. A Horda vagy a Szövetség AH-iban 5%, a semleges AH-kban 15% minden sikeres aukció lebonyolítási költsége, amit a megkapott pénzből vonnak le. A semleges Aukciós Házak a WoW pénzügyi „mágusainál”, a goblinoknál találhatóak. A városaikban levő AH-kba betérhetnek a Horda és a Szövetség tagjai egyaránt, és akár egymás felszereléséhez is hozzájuthatnak. Egy szabály azonban van: nem vehetjük meg a felhasználólistánkban levő karakterek tárgyait.


A tárgycsere menete hasonlóan működik egy igazi aukcióhoz. Az aukciózás során az adott karakter felszerelésének számos darabját kínálhatja eladásra: fegyvereket, páncélokat, nyersanyagokat, rúnákat, kereskedelmi értékeket, recepteket, hátasokat, muníciókat, kompániákat vagy régenseket. A tárgy kiválasztása után kell meghatározni a kikiáltási árat, az aukció hosszát és az azonnali kivásárlási árat. Licitálásnál a kikiáltott ár feletti árat kell megadni, hogy megszerezhessük azt. Ha biztosra akarunk menni, a felszerelést kivásárolhatjuk, azaz kifizethetjük az eladó által meghatározott azonnali kivásárlási árat, így a tárgyat biztosan mi kapjuk meg. Ha a felszerelést nem sikerül eladni, az eredeti gazdája természetesen visszakapja azt, ahogyan a licitálók is visszakapják letétbe helyezett pénzüket, ha nem ők lesznek az új tulajdonosai a kiválasztott dolognak.


Hogy a játék világa intézményi téren mennyire hasonlít a mi világunkhoz, azt nemcsak az AH mutatja, hanem a posta megléte is. Ennek segítségével nem csupán levelet, akár csomagot vagy pénzt is küldhetünk más játékosoknak jelképes összegért. A virtuális postaládánkban találhatunk – ahogy az előbb említettük – más játékosoktól kapott tárgyakat, leveleket, de az AH-ban beszerzett tárgyakat is; az eredményrendszer és a játékosmesterek küldeményei szintén itt landolnak. A postaláda nem egy magunkkal hordott eszköz, használatához be kell térnünk egy városba. Kisebb településeken a fogadó előtt találhatunk rá, míg a fővárosokban az AH-k vagy a bankok előtt. Tartalmát érdemes ellenőrizgetnünk, ugyanis törlődik, ha 30 napig nem vesszük ki belőle. Hasonlóan a való világhoz, itt is lehet utánvételt használni, azaz a küldött dologért cserébe fizetni kell, máskülönben az visszakerül eredeti gazdájához.


Az intézményi rendszer újabb alappillére a bank. Ez azonban sokban különbözik a valódi bankoktól. Ide pénzt nem lehet berakni, csak tárgyakat. A játékosok azokat a dolgaikat helyezhetik el itt, amiket már nem tudnak maguknál tárolni. A bank alapszolgáltatása ingyenes, ám ha a már behelyezett tárgyainkkal túlléptük a fiók tárolási kapacitását, annak bővítése kerül pénzbe. A bank – akárcsak a postaláda – adott helyeken található meg, ám korántsem olyan sok városban, mint a posta. Csak fővárosokban vagy néhány goblin városban találkozhatunk vele.


A foglalkozások művelése is többrétű dolog. Megtanulásának is több célja lehet: nyersanyagok gyűjtése, tárgyak előállítása vagy egyszerűen csak a szórakozás. Mindegyik külön tanítótól sajátítható el, ám itt csak az alapokat tanulhatjuk meg. Ahhoz, hogy az adott téren fejlődjünk, utazásaink során is nyitott szemmel kell járnunk, hiszen új ismeretekhez akár receptek formájában is juthatunk. Karakterünk fajához és kasztjához is tartoznak foglalkozások, ha azokat választjuk, már előnnyel indulunk, hiszen plusz képességeink vannak. Nem csupán a pénzszerzés vagy tárgykészítés lehet elsődleges szempont egy foglalkozás megtanulásánál. Ahogy tökéletesítjük tudásunkat egy-egy téren, aktív és passzív képességeket is tanulhatunk, amik a játék folyamán újabb előnyökkel szolgálnak. A foglalkozásoknak két fő fajtája van: az elsődleges foglalkozás és a másodlagos foglalkozás.


Az elsődleges foglalkozásokból összesen kettőt tanulhat meg egy karakter. Ennek még két további válfaja van: a begyűjtő foglalkozások és az előállító vagy kereskedelmi foglalkozások. Az előbbiek azoknak a nyersanyagoknak a begyűjtésével foglalkoznak, amikhez bárki nem juthat hozzá, csak ezen foglalkozások ismeretében szerezhetőek meg. Ezek a bányászat, a gyógynövénygyűjtés és a nyúzás. Az utóbbiak, a kereskedelmi foglalkozások nagyrészt a nyersanyagok feldolgozására épülnek, tehát szorosan összefüggnek a már előbb említett begyűjtő foglalkozásokkal. Ezeknek a foglalkozásoknak a köre jóval tágabb: az alkímia, a bőrművesség, a bűvölés, az ékszerészet, a kovácsolás, a mérnökség, a szabóság és a tekercsírás is ide tartozik.


A másodlagos foglalkozások inkább csak szórakozásnak tekinthetők, ezekből akár mindegyiket megtanulhatja karakterünk. Ezek az elsősegély, a főzés, a horgászat, a lovaglás és a régészet.